facebook pixel code

Honnan hová jutottál el, és hova szeretnél menni? – az évösszegzés fontossága

Oszd meg te is:

Az év vége keserédes lehet. Kettős természetű, hiszen valami véget ér, valami új azonban elkezdődik. Eredményeinket és kudarcainkat éles fókuszba helyezheti, és arra kényszeríthet bennünket, hogy átgondoljuk, hogyan töltöttük az évet.

Az őszből a télbe való átmenet – a hideg, hűvös levegő, a fák, amelyek lehullatják dicsőséges vörös és arany leveleiket, a napfény, amelyet idő előtt eltakar az éjszaka – mindig is újraértékelést váltott ki az emberekből, és sok-sok vegyes érzelmet. 

Úgy érzed, hogy neked is egy évösszegzésre van szükséged, mielőtt belecsöppennél 2022-be? 

Hiszen amellett, hogy az új év kezdete igazán reményekkel teli időszak, nehéz lehet előre megtervezni, mit is szeretnél pontosan elérni és véghezvinni.

Akár új zsebnaptárat bontunk ki, akár csak a január hónapot görgetjük át okostelefonunkon, minden január 1-jét új kezdetnek tekintünk. Akár gondolatban, akár papíron jegyzeteket készítünk azokról az újévi fogadalmakról, amelyeket elszántan szeretnénk teljesíteni. 

Mégis túl gyakran megbotlunk a változás első lépéseiben, és csendben visszavonulunk a régi, egészségtelen szokásokhoz. 

Legyen más a következő év!

Hogyan zárd le az évet?

1. Tekints vissza!

Ülj le és vedd számba azokat az eseményeket és döntéseket, amelyek elvezettek téged oda, ahol a jelen pillanatban tartasz. Van valami, amit jobban vagy máshogyan csináltál volna? Vannak önpusztító szokások, amelyeket el kell hagynod? 

Ha visszatekintünk, nem csak arra szánunk időt, hogy elismerjük tetteinket és tanuljunk belőlük; abban is segít, hogy észrevegyünk bizonyos helyzeteket, embereket vagy mintákat, amelyek esetleg már nem szolgálnak bennünket.

2. Emeld ki a sikereidet!

Noha jó dolog keresni a fejlődés módját, nincs semmi baj, ha megveregetjük saját vállunkat egy jól végzett munkáért. Talán idén sikerült berendezned álmaid lakását, vagy végre eljutottál egy kis megtakarítási számla vagy befektetési alap indításához, lehet, hogy leszoktál a dohányzásról, vagy visszajáró látogatója lettél az edzőteremnek. Bármilyen triviálisnak is tűnik, a személyes sikerekre és teljesítményekre érdemes koccintani. 

3. Bocsáss meg magadnak!

“Én vagyok a legrosszabb kritikusom.” – ezzel te is tudsz azonosulni?

Olyan könnyű bántani magunkat az úgynevezett kudarcainkért. Lehet, hogy nem azt az előléptetést kaptad meg, amit vártál, vagy talán úgy érzed, hogy nem dolgoztál elég keményen a céljaid elérése érdekében. Talán véget ért egy kapcsolat, amelybe annyi energiát fektettél. Néha olyan kedvesek tudunk lenni másokkal, de olyan kemények magunkkal szemben. Hibáink ellenére ugyanúgy meg kell bocsátanunk önmagunknak, ahogyan megbocsátunk másoknak is a tökéletlenségeik ellenére.

4. Adj hálát!

Készíts listát mindarról, amiért hálás voltál ebben az évben. Gyűjtsd össze a barátokat és a családtagokat az asztal köré, és tudasd velük, milyen szerencsésnek érzed magad, hogy veled vannak. Minél jobban összpontosítunk arra, amiért hálásak vagyunk az életben, annál inkább észrevesszük a körülöttünk lévő áldások bőségét.

5. Ünnepelj!

Végül vedd fel azt a tánccipőt, és irány a táncparkettre! Itt és most élsz, és a jövő pedig előtted áll. Engedd el 2021-et, és tárd ki szívedet a szeretetre, a tanulásra és az életre, ami ebben az új évben vár rád!

Évtervezés, hogy elérd a céljaidat!

Készíts egy ütemtervet az előtted álló évre – nem egy merev napirendet, hanem egy átfogó vázlatot arról, hogy mi számít számodra, és mit szeretnél elérni a következő évben. 

1. Szedd össze a fejedben, hogy mik a céljaid!

Mit akarsz valójában kezdeni az életeddel? 

Melyek a főbb dolgok, amiket szeretnél elérni az életedben?

Mi az, amit igazán megbánnál, ha nem tennél meg, ha hirtelen rájönnél, hogy korlátozott ideig maradhatsz még a földön?

2. Gondold át a cél eléréséhez szükséges időkeretet!

Itt jön be az 5 éves, 10 éves vagy a jövő évi terv.

Ismerd fel a rövid távú és a hosszú távú cél közötti különbségeket. Egyes céloknak lesz „eltarthatósági ideje” az életkor, az egészségi állapot, a pénzügyek stb. függvényében, míg a többi esetben rajtad múlik, hogy mikor szeretnéd elérni őket.

3. Világosan írd le a vágyaidat!

Írj fel minden célt egy új papír tetejére.

Minden egyes célhoz írd le, hogy mi az, amire szükséged van, és mi az, ami még hiányzik ahhoz, hogy elérd azt.

Ez lehet valamilyen oktatás, karrierváltás, pénzügyi kérdés, új készség stb. 

Bármely „ugródeszka” célt jegyezz fel ide. Ha ezeknek a kisebb céloknak van részcélja, akkor ezekkel is végezd el ugyanazt a folyamatot, hogy pontos cselekvési pontjaid legyenek, amelyeken dolgozni kell.

4. Írd le, hogy mit kell tenned az egyes célok elérése érdekében!

Minden felsorolt ​​elem alá írd le azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenned a cél eléréséhez.

Ezek az elemek ellenőrző listává válnak. Kézzelfogható módja annak, hogy ellenőrizd, hogyan haladsz előre a kitűzött cél elérése felé.

5. Ütemezd be a teendőidet!

Most tekintsd át az összes kitűzött úti célt, és készíts ütemtervet arról, hogy mit kell tenned ezen a héten, ebben a hónapban, ebben az évben – annak érdekében, hogy haladj előre a kitűzött célok felé.

Mi történik akkor, ha nem érünk el mindent..

Aligha titok, hogy az egyes célok sikeres megvalósításának kulcsa a motiváltság megőrzése. Természetesen vannak olyan feladatok, amelyeket a sikeres emberek egyáltalán nem szeretnek, mégis megtalálják a motivációt ezek elvégzésére, mert felismerik, hogy egy-egy adott feladat nagyobb célt szolgál.

Lehetetlen elvárni, hogy a motivációs szint folyamatosan 100%-on maradjon, főleg abban az esetben, ha nem sikerül teljesítened egy célt, amelyet az adott évre tűztél ki. Azonbane vannak olyan dolgok, amelyeket megtehetsz a motiváció maximalizálása és az előrelépés érdekében.

Lehet, hogy időközben az adott cél felé másik út vezet, vagy kihagytál egy fontos lépcsőfokot, amely kulcsfontosságú az álmod beteljesüléséhez. Ilyenkor ahelyett, hogy elkeseredsz és melankólikus mámorba temetkezel, érdemes újra áttekinteni a célhoz vezető lépéseket és azt, hogy a jelen életszakaszodban és helyzetben reális-e az adott cél, amelyet kitűztél. 

Próbálj ki új megközelítéseket, ismerj meg új nézőpontokat, kérj tanácsot!

Semmiképpen se add fel az álmaidat, hiszen ez az az út, amin járnod kell!

Hogyan segíthet egy önismereti tábor?

A külföldi és belföldi elvonulásaink tökéletesek mind az évzárásra, mind pedig a következő év megtervezésére. A táborok segítenek abban, hogy megtudd, ki is vagy te és mit is szeretnél elérni az életben.

Ez lesz a te ugródeszkád a sikeres év megtervezéséhez.

Amellett, hogy olyan eszközökkel találkozhatsz, mint a kineziológia, a szomatodráma, coaching, executive-, business-, team coaching, mentoring, OH asszociációs kártyák, HR motivációs eszközök, rengeteg élményben lehet részed.

Játékos feladatokkal és beszélgetésekkel olyan gondolatokat és érzéseket hoznak ki belőled, amelyekről nem is gondolnád, hogy milyen hosszú ideje nyomják a lelked.

Lehet, hogy éppen ezért nem sikerültek eddig úgy az évek, ahogy eltervezted. 

Amellett, hogy felidézzük az előző év eseményeit, és együtt megadjuk a válaszokat a “miért?”-jeidre, segítünk létrehozni azt az akciótervet, amelynek segítségével 2022 a sikereid évévé válhat.

Tarts velünk önfejlesztő táborainkba, hogy újra átvehesd az irányítást az életed felett, és rakétaként szakítsd át álmaid célszalagját!

Írj nekünk!

Legfrisebb bejegyzéseink

Önismeret - az előnyödre válik!

Már csak egy lépésre vagy legjobb önmagadtól, készen állsz?

Ne maradj le TE sem!

Értesülj első kézből legújabb programjainkról,
bejegyzéseinkről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

© 2021 Várhegyiné Judit és Harnisfőger Tímea

Powered by: MoonShot KFT.