facebook pixel code

Rólunk

Válj jobb önmagaddá!

Timivel és Judittal

A csapat, akik összefognak két olyan világot, melyek volt idő, mikor még egymásról mit sem tudtak, s eljött az idő, amikor látszik, hogy egymás nélkül létezni nem érdemes.

Shape

Amikor a legjobb barátok, együtt megváltják a világot.

Önismeret és Karrier

"Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük."

Zig Ziglar

Harnisfőger Tímea

Meggyőződésem, hogy az az ember, aki elhivatottan végzi a munkáját és megtalálja benne az örömöt, boldogabb életet élhet. Célom az, hogy akár a vezetői lét világából, akár munkavállalóként látogatsz el hozzánk, ennek a harmóniának a megtalálását segítsem elő.

Várhegyiné Pfeiffer Judit

Hiszek egy olyan világban, ahol számítunk önmagunknak, ahol fontos az öröm, és szabad törődnünk belső világunkkal. Számítanak a vágyaink, és ismerjük magunkat olyannyira, hogy a félelem helyett figyelmesség költözik elménkbe, ha testünk, lelkünk, életünk elakadást jelez.

Tapasztalataink

Holisztikus szemléletű, egészségtudatos életévek
0
Üzleti és humán területen eltöltött évek száma
0
Üzleti területen eltöltött évek száma
0
Szakterületek száma
0

Fedezd fel a belső világod!

Mielőtt kezelni tudnád másokkal való interakcióid, először meg kell értened saját gondolataid, meggyőződéseid, érzéseid. Ha megismered erősségeidet és gyengeségeidet, képes leszel a legjobb döntéseket meghozni.

Ilyen tudatossággal pedig gyerekjáték lesz legyőzni a nehézségeket és a kihívásokat.

Megtaníthatunk, hogyan közeledj saját magadhoz, valamint kézzelfogható stratégiákra, amelyek segítségével tovább építheted önismereted.

Fordulj hozzánk bátran, legyen szó a fásultságról, az önbizalomról, a munkahelyi wellbeing kérdéséről vagy karrierről, biztosan van valami számodra is a tarsolyunkban!

Önismeret

– az előnyödre válik!

Amit tudnod kell a Discover Your Worldről

Célunk nem más, minthogy együtt kihozzuk belőled a legjobb önmagadat.

Shape

Személyes beszélgetések, tréningek és elvonulások során segíteni szeretnénk, hogy az önfejlesztésbe a lehető leghatékonyabban vághass bele. Ha úgy érzed, elakadtál, velünk újrahangolhatod a belső iránytűdet, amelyre a neked legmegfelelőbb önismereti eszközöket választjuk ki.

Az önismeret, a kineziológia, a szomatodráma, a coaching, az executive-, business-, és team coaching, a mentoring, az OH asszociációs kártyák és a különböző HR motivációs eszközök mutatnak utat az önfejlesztés varázslatos világában.

A jóga, a hatha jóga, a meditáció és a hangtál meditáció elképesztő ereje biztosítja a tested és lelked egyensúlyát.

Shape

Készen állsz?

Már csak egy lépésre vagy legjobb önmagadtól!