facebook pixel code

Rólunk

Harnisfőger Tímea

2004-től dolgozom toborzási területen, 2006-ban szereztem főiskolai diplomámat HR menedzser szakon. Fiatal felnőtt koromtól nagyon szeretem, amikor egy embernek segíthetek megtalálni álmai munkahelyét. Jobbat, mint az éppen aktuális, ahonnan valamilyen ok miatt már régóta szeretett volna váltani.

Jónéhány évig dolgoztam tanácsadói oldalon, ahol fejvadászként különböző ügyfeleknek segítettem betölteni a nyitott pozícióikat. Ezekben az években megtanultam, hogy érdemes interjúztatni asszisztensi szinttől felsővezető szintig, hogy képviseljem a munkavállalók érdekeit az ügyfélnél, hogyan kommunikáljak hatékonyan az ügyféllel, hogy alkossak jó csapatot a munkatársaimmal.

2010-ben megvalósítottam azt a régi álmomat, hogy külföldre költözzek. Londonban éltem másfél évet, ahol a munkám mellett egy magyar lánnyal létrehoztunk egy saját céget. Angliában élő magyaroknak segítettünk minden olyan kérdésben, ami segítette a külföldön való boldogulást. Nyelvtanfolyamokat szerveztünk, reptéri transzfereket nyújtottunk, segítettük őket az álláskeresésben.

Másfél év után a honvágyam és a családi életem változásai arra ösztönöztek, hogy hazaköltözzek.

Nagy vágyam teljesült, amikor ezután vállalati oldalon is kipróbálhattam magam. Régiós toborzási vezetőként több ország toborzás-kiválasztását koordináltam egy globális bankban. Itt kollégáimmal nulláról építettünk fel 4 országban a távoli toborzási folyamatokat, kidolgoztuk, hogy tudjuk a leghatékonyabban Budapestről koordinálni a kiválasztás menetét a többi országban. Ez az időszak rengeteg kihívást tartogatott számomra.

2017-től volt lehetőségem egy magyar KKV vezetésébe belekóstolni, ahol generációváltás keretében folyamatosan vettem át egy nagyon régóta a magyar piacon lévő cég ügyvezetői munkakörét.

Ezek az évek szakmailag nagyon izgalmasak számomra, hiszen nem csak a toborzási osztályért felelek, hanem egy vállalat teljes körű működtetése és fejlesztése a feladatom.

2020 váratlan fordulatot hozott az életembe. Év elején volt szerencsém egy csoporttal eljutni Balira, ahol megtapasztalhattam hogy milyen csodát hozhat az ember életébe egy ilyen utazás. A befelé fordulás, a lelki és mentális tisztulás és az elcsendesedés rengeteg dolgot helyezett új nézőpontba az életemben.

Célom, hogy a tréningeken és a táborokban velünk tartó résztvevők is átélhessenek ehhez hasonló csodát.

Szerencsés vagyok, mert akármerre vettem az irányt eddig, élveztem a családom támogatását. Leglelkesebb szurkolótáboromat egész életemben a szüleim, és most már jó ideje két kisfiam és a férjem alkotják.

Szakterületek:

toborzás, kiválasztás, karrier tanácsadás, KKV cégvezetés, multinacionális cégek ismerete, people management, tudatos vezetői réteg kiépítése, pénzügyi kontroll, éves pénzügyi terv készítése, éves stratégia kidolgozása, divíziók nyitása és megszüntetése, kintlévőség kezelési rendszer, likviditás – cash-flow management, pénzügyi átvilágítás (szerződések, portfólió újragondolása), profit tartalom átvilágítása, meetingek rendszere (típusok, ritmus, struktúra), projekt szemlélet bevezetése, képzési rendszerek teljeskörű kialakítása, információ biztonsági és GDPR terület kiépítése (legális működés), nemzetközi, remote működés kialakítása, folyamatok nulláról való kialakítása, eszkalációk kezelése.